11.fejezet

Sehun itt hagyott egyedül. Lehet tényleg eltudná  viselni , hogy én öregszem ő pedig nem? mellette halnék meg ő pedig örökké élne nélkülem. Bele gondolni is rossz abba hogy minden nappal… minden perccel… minden másodperccel közelebb vagyok a halálhoz. Ő pedig örökké élhet. Unalmamban kutatni kezdtem a vámpírok után a neten. Több oldalon azon megy a vita , hogy léteznek –e vagy nem. Ohh ha te tudnád… Találtam egy oldalt ahol azt filozzák , hogy embernek vagy vámpírnak lenni jobb. Mindenki más-más indokkal érvelt. De mind2 egyiket se igazán pártolta. Volt olyan aki azt írta , hogy az emberek meghalnak a vámpírok nem. Igen ez már számomra is egyértelművé vált egy ideje… Mivel semmi értelmeset nem találtam így annyiba hagytam a kutatást és elmerültem a gondolataimban. A vámpírok örökké élnek. Igen. De akit szeretnek az mellettük hal meg. Mindenkivel ez lenne. Valakit megszeretsz megöregszik melletted és meghal. Erre jutottam. Szóval értelmesebb lenne átváltoztatnia Sehunnak és örökké együtt lennénk mit sem ,hogy egyedül legyen Sehun örökké. Mint egy filmben. Míg lehet engem egy betegség elvisz vagy bármi más akár az öregség ő vígan élhet tovább. Vajon neki is halt már meg olyan személye akit szeretett? –gondolkodtam magamban. Egyáltalán a szülei is vámpírok?  vagy már öregek ? Ha öregek akkor mit szóltak ahhoz hogy a fiúk nem öregszik?  Mi lehett a régi barátaival? Ők is vámpírok vagy úgy ahogy gondoltam mellette haltak meg? De ha az összes barátját átváltoztatta volna hogy örökké mellette legyenek akkor már nem is lenne ember a világon… Úgy értem ha a barátait átváltoztatja mivel fontos neki így a barátainak a fontos személyeit is át kell változtatni hogy mellettük is több személy legyen. Áhh a sok kérdés és egyikre sincs válasz… Ha vissza jönne sem hinném , hogy válaszolna ezekre. Tovább merültem el a gondolataimban majd elaludtam. Nem tudom meddig aludhattam de mire felébredtem Sehunnal találtam szembe magam aki az ágyamban fetrengett és nézett a nagy sötét szemeivel. Ilyesztő volt mivel a szoba is sötét és arra kelni , hogy valaki figyel nem kellemes dolog.

-          -Megijesztettél…-morogtam halkan

-           

-          -Bocsi , nem akartalak fel kellteni se –nyomott egy puszit homlokomra –De olyan cukin alszol

-           

-          -Hát még nem láttam magam alvás közben.. Basszus Ken… -néztem Sehunra aki csak vigyorgott

-           

-          -Nyugi , már megnéztem. Alszik ő is. Anyudék még nem értek haza. Viszont üzenetet küldtek , hogy ma este anyud bent marad Dáviddal szóval csak apud lesz itthon. –mesélte azt ami az alatt történt míg aludtam

-           

-          -Értem –bigyeztettem le az ajkaim –És Dáviddal mi van? Jobban van már? Mikor jön haza?

-           

-         - Nem tudok semmit… -mondta Sehun majd fejét az ágyba fúrta. Gondoltam , hogy ő is fáradt lehet de abba nem voltam biztos , hogy a vámpírok alszanak –e vagy sem. Cikinek éreztem rákérdezni de meg kellett tudjam.

-           

-          -Sehun te hánykor fekszel le általába aludni? –kérdeztem. Megpróbáltam kikerülni ezzel a kérdéssel de mégis megtudni azt amit akarok

-           

-          -Hmm kb 11kor –gondolkodott el –mért?

-           

-          -Csak úgy… De akkor sokat alszol nem? –törtem a lényegre

-           

-         - Igen. Sokat pihenek hogy legyen erőm. Ez olyan nagy dolog? –vígyorgott

-           

-      -    na hát ez hülyén hangzik …. de azt hittem nem szoktál aludni –kezdtem a nevetésbe mire ő is hangos nevetésbe tört ki.

Egy nagy puffanásra hagyjuk abba a nevetést. Még a vér is mehűlt bennem. Amikor a kilincsem lenyomódására riadunk fel. A szívem a torkomban dobog. Érzem ahogy egyre jobban izgulok. Az ajtó kinyillik majd Dávid lép be rajta begipszelt kézzel és a lábán egy nagy sebtapasszal. Szájára rá van száradva a vér. Szemöldökén is egy nagy horzsolás van. Az arca bal része szintén sérült. Úgy sajnáltam szegényt. Egyszerre volt bennem dűh, sajnálat és csodálkozás. A csodálkozás az az miatt mert úgy volt , hogy bent kell maradnia. De persze örömmel látom , hogy nincs komolyabb baja. Ő a bátyám mégis csak lehet hogy régen sokat veszekedtünk de szeretem és kezdünk megint abba a húgi és bátyó kapcsolatban lenni.

Felpattanok az ágyról majd Dávidhoz futok és magamhoz szorítom. Érzem rajta a meglepettséget. Rég öleltem meg úgy hogy nem volt semmi bajom. De most neki van baja így mellette kell álljak. Az még mindig rejtély maradt , hogy hogyan is történt ez a furcsa baleset  de szerintem Ken is szerepet kapott benne. Az ölelésből kibújtunk majd Dávid csak biccentett egyet a fejével , hogy le kéne menni. Mire Sehun felpattant és az nappali felé vette az irányt. A lépcsőn trappolva siettünk le mire én csak Dávid háta mögött kísértem figyelemmel furcsa totyogását. Ahogy leértünk a nappaliba Anyuék ott ültek , látszott rajtuk a feszültség. ken sehol sem volt ennek örültem is lehet eltűnt vagy elment Narniába. Bár mondjuk a második érvem nem nagyon mondható valoság szerűnek de reménykedjünk a legjobbakban. Helyet foglaltunk Anyuékkal szemben majd Apu szokás szerint felált majd rámnézet. Remek egy újabb feladat.

-       -   Sziszi –nézett rám apu . – Sehun , azt szeretném kérni tőletek , hogy ügyeljetek Dávidra míg gyengélkedik

-           

-          -Apu , nem kell rám ügyelni –akadékoskodott Dávid

-           

-         - Azt majd én eldöntöm . –mondta apu majd komor tekintetett vett fel.

-           

-       -   Hol van Ken? –törtem meg a csendet ami közénk telepedet.

-           

-         - nem tudom talán fent –mondta az eddig szótlanul ücsörgő anyám mire a lépcsőn lépteket hallottunk. Mindenki oda szegezte a tekintetét majd Ken-t láttuk lejönni egy könyvel a kezében

-           

-       -   Teeee? –kérdezte Dávid majd a kanapéról felpattanva Ken felé mutatott. –Azok után , hogy ennyi mindent tettem érted képes voltál ezt tenni?

10 fejezet

 Egyre közelebről halottunk fütyülését. Majd halottunk hogy a fürdőszoba kilincs lenyomódik. Szívem a torkomban dobogott. Mit fogunk most tenni? – üvöltözött ez a gondolat fejemben. Mire az ajtó kinyitodott és a kis srác toppant be rajta mi már ott se voltunk. Szerencsére épp utolsó pillanatban Sehun hátára vett és kiugottunk az ablakon. Ez egy kicsit viccesen hangzik de nem az. Ahogy a háttsó kertbe pottyantunk még mindig a félelem és az izgulás rabja voltam. Egyre jobban kezd össze állni a kép Ken-ről… Szonja rokonai fogadott gyermeke volt. A rokonok meghaltak az itteni autó balesetben de ő túl élte. Csak azon csodálkozok , hogy mért nem mondja meg , hogy miért volt az erdőben. Na meg hogy miért nem mondja meg , hogy tényleg Szonja rokonai a szülei. Egyre jobban bonyolódik a helyzet. Nagyon úgy néz ki , hogy az a kis srác nem csak ezt titkolja. Furcsáltam azt is hogy Sehun-t ennyire izgatta a dolog. De ezt inkább rá hagyom. Tudtuk eddig is  , hogy furcsa fiú.  Sehunnal sétáltunk egy nagyobb kört. Elmentünk a szomszéd utcákon majd vissza a lakásba. Ezt kb 15 percig meg akartuk várni mire Ken felszívódik a lakásból és apuék is itthon lesznek. Úgy valamivel nagyobb bíztonság érzetem van. A lakásba érve apuval találtam szembe magam. Ki bocsánatkérő fejjel tekintett rám. Nem értettem ezt se. Majd megszólalt.

-       -   Dávidot kórházba kelett vinni –mondta sajnálkozva

-           

-          -mi-miért? –kérdeztem dadogva.

-           

-         - legurult a lépcsőn… -mondta apu majd fujtatott egyet. Szememet könny fátyol takarta el. Amit próbáltam eltűntetni. Csak azon kattogot az agyam , hogy ne legyen semmi baja na meg azon hogy mi is történt amíg mi *kutakodtunk*.

-           

-         - Lett valami komolyabb baja? –kérdeztem alig halhatóan mire Sehun csak magához húzott és hátulról átölelt.

-           

-          -nem tudjuk még. Anyád bement vele a kórházba. Most én is oda tartok. Ti addig maradjatok itthon ügyeljetek Ken-re. –mondta apu majd felkapta kabátját és már indult is.

-           

-          -Most mit fogunk csinálni? – kérdeztem majd utat engedtem könnyeimnek. Amik átszántották az arcomat

-           

-        -  Shh… Nincs semmi baj. Később bemegyünk Dávidhoz – mondta Sehun majd letörölte könnyeimet amik már eláztatták arcomat. Fujtatott egyet majd megint megszólalt – Nézzük meg mit csinál a kis csákó.

Lassan sétáltunk fel a lépcsőn. Még mindig pityeregtem de tudtam , hogy Dávid még mindig jobb helyen van a kórházban mint itthon ezzel  a gyerekkel. Sajnáltam is valamilyen szinten de nem tudom elképzelni , hogy mi is történhetett. Ha haza jön megkérdezzük erről. De első sorban ki kell deríteni mi is van ezzel a kis sráccal. Mi ő egyáltalán. Vagy miért rettegek tőle? Sehun nem mond semmit… ő bíztos tudja , hogy mi van. Hiszen vámpír. Na jó ennyire még nem vágom , hogy milyen is vámpínak lenni és mi jár ez mellett… Ahogy felértünk a szobájához bementünk. Majd csak annyit láttunk , hogy alszik. Nappal? kérdeztem magamba. Bevallom alvás közben aranyosabb volt mint amikor ébren van. De valahol még is csak sajnálom. Árvaházban nőtt föl szülők nélkül és amikor azt hozta a sors hogy kapott egyet el is vette tőle. Nem tudom mi történt de liba börös leszek már csak attól is , hogy rá gondolok. Mielőtt döntést hoznák róla , hogy Ken rendes vagy nem előtte meg kell ismerjem rendesen. Még ha nehéz is lesz elelyinte akkor is muszály.

Amikor már végleg megbizonyosodtunk róla , hogy alszik átmentünk az én szobámba filmezni Sehunnal. Mivel nem tudtunk mit nézni mivel szokás szerint semmi értelmes műsor nem volt a tv-ben így inkább a beszélgetést választottuk.

-          -mi az? –kérdezi Sehun –miért nézel

-           

-          -Olyan fehér vagy.. –simitottam végig az arca szélén

-           

-          -Ennek megvan az oka… -Nyujtozkodott egy nagyot majd elvágta magát a nagy francia ágyon

-           

-          -Tudom, tudom… -mondtam  majd mellé ültem és a haját kezdtem el piszkálni.

-           

-         - Mit szeretnél tudni? –kérdezi majd rám szegezi tekintetét

-          -Hmm? várj te honnan … -szavamba vágot

-           

-          - Igen tudom… Megakarsz mindent tudni a vámpírokról. Nem tudom hol kezdjem de ha már bele vittelek ebbe fel kell világosítsalak.. Hát úgye 55éves vagyok vagyis 55éve vagyok 15… szóval 70éves lennék ami olyan furcsa.. De ezt már tudod.. Mi vámpírok vérrel táplálkozunk gondolom ezt is tudod. De én nem. Álltalában meg esszük az emberi kajákat is bár azzal nem lakunk jól bármennyit is eszünk. Legtöbbünk állati véren él. Ilyenkor még az emberek azt mondják juj szegény kisállat… megöljük meg minden. De ha te is így élnél akkor tudnád hogy mit hozz az éhség.

-           

-         - Értem-bologattam –És mikor akarsz átváltoztatni? 

-           

-         - Ha megtehetném Soha…

-           

-          -Mért? –húztam fel a szemöldököm – nem hinném hogy gondott okozna az *éhség* -muttattam az idéző jeleket – Túl tudnám élni hogy nem eszek. De itt inkább az a kérdés , hogy hagynád hogy melletted megöregedjek majd meghaljak?

-           

-           -Ezt beszéljük meg máskor –mondta majd eltűnt