10 fejezet

 Egyre közelebről halottunk fütyülését. Majd halottunk hogy a fürdőszoba kilincs lenyomódik. Szívem a torkomban dobogott. Mit fogunk most tenni? – üvöltözött ez a gondolat fejemben. Mire az ajtó kinyitodott és a kis srác toppant be rajta mi már ott se voltunk. Szerencsére épp utolsó pillanatban Sehun hátára vett és kiugottunk az ablakon. Ez egy kicsit viccesen hangzik de nem az. Ahogy a háttsó kertbe pottyantunk még mindig a félelem és az izgulás rabja voltam. Egyre jobban kezd össze állni a kép Ken-ről… Szonja rokonai fogadott gyermeke volt. A rokonok meghaltak az itteni autó balesetben de ő túl élte. Csak azon csodálkozok , hogy mért nem mondja meg , hogy miért volt az erdőben. Na meg hogy miért nem mondja meg , hogy tényleg Szonja rokonai a szülei. Egyre jobban bonyolódik a helyzet. Nagyon úgy néz ki , hogy az a kis srác nem csak ezt titkolja. Furcsáltam azt is hogy Sehun-t ennyire izgatta a dolog. De ezt inkább rá hagyom. Tudtuk eddig is  , hogy furcsa fiú.  Sehunnal sétáltunk egy nagyobb kört. Elmentünk a szomszéd utcákon majd vissza a lakásba. Ezt kb 15 percig meg akartuk várni mire Ken felszívódik a lakásból és apuék is itthon lesznek. Úgy valamivel nagyobb bíztonság érzetem van. A lakásba érve apuval találtam szembe magam. Ki bocsánatkérő fejjel tekintett rám. Nem értettem ezt se. Majd megszólalt.

-       -   Dávidot kórházba kelett vinni –mondta sajnálkozva

-           

-          -mi-miért? –kérdeztem dadogva.

-           

-         - legurult a lépcsőn… -mondta apu majd fujtatott egyet. Szememet könny fátyol takarta el. Amit próbáltam eltűntetni. Csak azon kattogot az agyam , hogy ne legyen semmi baja na meg azon hogy mi is történt amíg mi *kutakodtunk*.

-           

-         - Lett valami komolyabb baja? –kérdeztem alig halhatóan mire Sehun csak magához húzott és hátulról átölelt.

-           

-          -nem tudjuk még. Anyád bement vele a kórházba. Most én is oda tartok. Ti addig maradjatok itthon ügyeljetek Ken-re. –mondta apu majd felkapta kabátját és már indult is.

-           

-          -Most mit fogunk csinálni? – kérdeztem majd utat engedtem könnyeimnek. Amik átszántották az arcomat

-           

-        -  Shh… Nincs semmi baj. Később bemegyünk Dávidhoz – mondta Sehun majd letörölte könnyeimet amik már eláztatták arcomat. Fujtatott egyet majd megint megszólalt – Nézzük meg mit csinál a kis csákó.

Lassan sétáltunk fel a lépcsőn. Még mindig pityeregtem de tudtam , hogy Dávid még mindig jobb helyen van a kórházban mint itthon ezzel  a gyerekkel. Sajnáltam is valamilyen szinten de nem tudom elképzelni , hogy mi is történhetett. Ha haza jön megkérdezzük erről. De első sorban ki kell deríteni mi is van ezzel a kis sráccal. Mi ő egyáltalán. Vagy miért rettegek tőle? Sehun nem mond semmit… ő bíztos tudja , hogy mi van. Hiszen vámpír. Na jó ennyire még nem vágom , hogy milyen is vámpínak lenni és mi jár ez mellett… Ahogy felértünk a szobájához bementünk. Majd csak annyit láttunk , hogy alszik. Nappal? kérdeztem magamba. Bevallom alvás közben aranyosabb volt mint amikor ébren van. De valahol még is csak sajnálom. Árvaházban nőtt föl szülők nélkül és amikor azt hozta a sors hogy kapott egyet el is vette tőle. Nem tudom mi történt de liba börös leszek már csak attól is , hogy rá gondolok. Mielőtt döntést hoznák róla , hogy Ken rendes vagy nem előtte meg kell ismerjem rendesen. Még ha nehéz is lesz elelyinte akkor is muszály.

Amikor már végleg megbizonyosodtunk róla , hogy alszik átmentünk az én szobámba filmezni Sehunnal. Mivel nem tudtunk mit nézni mivel szokás szerint semmi értelmes műsor nem volt a tv-ben így inkább a beszélgetést választottuk.

-          -mi az? –kérdezi Sehun –miért nézel

-           

-          -Olyan fehér vagy.. –simitottam végig az arca szélén

-           

-          -Ennek megvan az oka… -Nyujtozkodott egy nagyot majd elvágta magát a nagy francia ágyon

-           

-          -Tudom, tudom… -mondtam  majd mellé ültem és a haját kezdtem el piszkálni.

-           

-         - Mit szeretnél tudni? –kérdezi majd rám szegezi tekintetét

-          -Hmm? várj te honnan … -szavamba vágot

-           

-          - Igen tudom… Megakarsz mindent tudni a vámpírokról. Nem tudom hol kezdjem de ha már bele vittelek ebbe fel kell világosítsalak.. Hát úgye 55éves vagyok vagyis 55éve vagyok 15… szóval 70éves lennék ami olyan furcsa.. De ezt már tudod.. Mi vámpírok vérrel táplálkozunk gondolom ezt is tudod. De én nem. Álltalában meg esszük az emberi kajákat is bár azzal nem lakunk jól bármennyit is eszünk. Legtöbbünk állati véren él. Ilyenkor még az emberek azt mondják juj szegény kisállat… megöljük meg minden. De ha te is így élnél akkor tudnád hogy mit hozz az éhség.

-           

-         - Értem-bologattam –És mikor akarsz átváltoztatni? 

-           

-         - Ha megtehetném Soha…

-           

-          -Mért? –húztam fel a szemöldököm – nem hinném hogy gondott okozna az *éhség* -muttattam az idéző jeleket – Túl tudnám élni hogy nem eszek. De itt inkább az a kérdés , hogy hagynád hogy melletted megöregedjek majd meghaljak?

-           

-           -Ezt beszéljük meg máskor –mondta majd eltűnt