2014. november 14., péntek

12.fejezet

-          Teeee? –kérdezte Dávid majd a kanapéról felpattanva Ken felé mutatott. –Azok után , hogy ennyi mindent tettem érted képes voltál ezt tenni?
nem tudom Dávid miről beszél. Sejtésem se volt. Nem rég azt mondta , hogy Ken furcsa… most meg mellette volt? Egyáltalán mit tett ez a kis valami?  Már megint lemaradtam valamiről és megint nem értek semmit. Gondolkodásomból megint Dávid üvöltése zökkentett ki.
-        -  Ken, az Isten áldjon meg válaszolj már!!! –üvöltötte
-           
-         - Mit válaszolhatnék? kerülj el messziről ha nem akarod hogy rosszabb legyen. –mondta a vakarcs majd lelépett csak álltunk Sehunnal és nem értettünk semmit.
-           
-          -Ez mi volt? –előzött meg apu
-           
-         - semmi –mondta Dávid majd felment az emeletre. Apu rám nézett majd  csak felhúztam a vállam hogy én se értettem semmit.
-           
-          Mennyünk sétáljunk. –ragadta meg a kezem Sehun bicetettem egyet a fejemmel majd elindultam.
Késő esti séta helyeként a házak közti kóborlást választottuk. Csendben haladtunk egymás mellett. Sehun zsebretett kézzel baktatott előttem én meg csak hátul totyorásztam és szokás szerint a pulcsim szélét babráltam. Idegesített már a csend ami közénk telepedett. De nem tudtam semmit kinyögni. Reménykedtem hogy Sehun benyög valami ész szerű mondatot amiről elbeszélgethetünk. De nem. Csendünket egy távolból hallható sikítás törte meg. Éles lány sikítás volt. Sehunnal össze pillantottunk majd felém húzódott és egy felénk futó nőre lettünk figyelmesek. Ő volt az aki előbb sikított. Olyan 18-19 éves körüli lehetett. Fekete farmer és egy egyszerű fehér felső volt rajta. Egyenesen felénk jött majd előttünk térdre rogyott és sírni kezdett. Sehun lehajolt hozzá.

-        -  Mi a baj? –kérdezte halkan Sehun
-           
-         -- Segíts –zokogott a lány
-           
-         - De miben? –kérdezte Sehun , de válasz már nem érkezett –Ha nem mondod el miben így nem tudok segíteni
-           
-          -Üldözz… Meg akar ölni –sírt tovább a lány
-           
-          -Ki? –kérdeztem majd én is legugoltam. A lánynak hatalmas kék szemei voltak szőke hajához nagyon jól passzolt. Nagyon szép volt ezért is nem értettem hogy ki bánthatná
-           
-      -    Az … a gyerek –dölt a vállamra.
-           
-         - Milyen gyerek? –kérdeztem értetlenkedve.
-           
-         - Hát , minden éjszaka láttam. De csak az után miután egy kisfiú ide költözött. Segítettem neki első nap eligazódni. Elkísértem a boltba. Azóta minden nap látom. Nincs ott de látom. Mármint ahjj tudom most hülyének néztek. Nem tudom talán kínai lehet. Fekete haja van. Kis növésű. A nevét már elfelejtettem. Minden álmomban látom , nem merek aludni mert félek hogy megint vele álmodok. Az orvos szerint jó lehet erre a nyugtató. De az is hiába volt. Anyám kérésére a nyugtatozást abba hagytam. De ugyan úgy nem alszok. Félek tőle.. Kérlek segíts- sírt tovább majd ránk nézett mintha mi lennénk a megmentő páros. nem tudtam mit mondani. Reméltem hogy Sehun tud.
-           
-          -Figyelj , most haza kísérünk. –mondta Sehun majd felálította a lányt. –Merre laksz? –kérdezte
-           
-         - Egy utcával lejebb. –mondta
-           
-          -Van most nálatok otthon valaki? –kérdeztem majd csak biccentett a fejével a lány.
Miután elkísértük a lányt az út során sikerült megnyugtatni valamennyire. Az édesapja aki már kereste szerencsére otthon volt. Szegényt lányt nagyon sajnáltam de nem értem mi lelhette. Biztos igazat mondott mert a semmi így nem rémiszt meg senkit. Akkor ugrott be…  Lehet hogy Ken-t látta. Sőt. Sehun lassan lépdel mellettem. Sokszor próbálja velem felvenni a szem kontaktust de csak a járdát vizslatom. Rosszul érzem magam Dávid miatt is. Ez a lány meg még 1-el rátett a bajra. Ki kell deríteni mi folyik itt.

-          -Min gondolkodol annyira? –kérdezte Sehun mosolyogva
-           
-        -  őő.. csak bambultam ennyi az egész –mondtam majd megint magam elé meredtem
-           
-          -Szinte hallom ahogy kattognak az agykerekeid… -kuncogott
-           
-          -Van olyanom? –csodálkoztam –Nem amúgy , ő  izé… nem lehet hogy Ken volt az? –kérdeztem halkan.
-           
-         - nem tudom. De az biztos hogy megvolt ijedve a lány. Lehet csak beképzelte mivel elvileg nyugtatózza magát. Az se biztos hogy holnap emlékezni fog erre. Tudod mit? Inkább ne is törődj vele. Felejtsd el ezt az egészet. Koncentráljunk inkább Dávidra. –mondta
-           
-         - Oké. De ez ugye nem számít bébi csőszködésnek? –kuncogok az idiótaságomon. Sehun is elkezd nevetni.
-           
-        -  Nem. Ez nem az. A bébi csőszködés az amit én csinálok veled. –kezd nevetni mire durci pofit vágok. Amint ezt észre veszi abba is hagyja a nevetést. –Ugye tudod hogy csak vicceltem? –kérdezi mire csak meghúzom a vállam – Sziszi! el ne hidd már.. Imádlak –ölelt meg
-           
-      -    Imádsz bébi csőszölni? –színészkedtem , majd viszonoztam az ölelését
-           
-          -Azt is.. –mondta majd elindultunk
Ahogy haza értünk észre vettük , hogy csak Anyu van fent. Mindenki más alszik. Anyu is csak azért van fent mert a konyhát takarítja.
-          Hello –köszöntem majd leültem az egyik bárszékre
-           
-         - jó napot –mondta Sehun mintha olyan jó lenne
-           
-         - Sziasztok  -válaszolt anyu semlegesen
-           
-         - A többiek? –kérdeztem a csöndet megtörve
-           
-         - Apád alszik , Dávid pihen vagy valami olyasmi , Ken meg elment –mondta anyu hadarva
-           
-        -  Hova ment? –kérdeztük egyszerre Sehunnal
-           
-          -Valami lányt kellett meglátogatnia. –mondta anyu majd felment. Sehunnal össze néztünk...


2014. október 16., csütörtök

11.fejezet



Sehun itt hagyott egyedül. Lehet tényleg eltudná  viselni , hogy én öregszem ő pedig nem? mellette halnék meg ő pedig örökké élne nélkülem. Bele gondolni is rossz abba hogy minden nappal… minden perccel… minden másodperccel közelebb vagyok a halálhoz. Ő pedig örökké élhet. Unalmamban kutatni kezdtem a vámpírok után a neten. Több oldalon azon megy a vita , hogy léteznek –e vagy nem. Ohh ha te tudnád… Találtam egy oldalt ahol azt filozzák , hogy embernek vagy vámpírnak lenni jobb. Mindenki más-más indokkal érvelt. De mind2 egyiket se igazán pártolta. Volt olyan aki azt írta , hogy az emberek meghalnak a vámpírok nem. Igen ez már számomra is egyértelművé vált egy ideje… Mivel semmi értelmeset nem találtam így annyiba hagytam a kutatást és elmerültem a gondolataimban. A vámpírok örökké élnek. Igen. De akit szeretnek az mellettük hal meg. Mindenkivel ez lenne. Valakit megszeretsz megöregszik melletted és meghal. Erre jutottam. Szóval értelmesebb lenne átváltoztatnia Sehunnak és örökké együtt lennénk mit sem ,hogy egyedül legyen Sehun örökké. Mint egy filmben. Míg lehet engem egy betegség elvisz vagy bármi más akár az öregség ő vígan élhet tovább. Vajon neki is halt már meg olyan személye akit szeretett? –gondolkodtam magamban. Egyáltalán a szülei is vámpírok?  vagy már öregek ? Ha öregek akkor mit szóltak ahhoz hogy a fiúk nem öregszik?  Mi lehett a régi barátaival? Ők is vámpírok vagy úgy ahogy gondoltam mellette haltak meg? De ha az összes barátját átváltoztatta volna hogy örökké mellette legyenek akkor már nem is lenne ember a világon… Úgy értem ha a barátait átváltoztatja mivel fontos neki így a barátainak a fontos személyeit is át kell változtatni hogy mellettük is több személy legyen. Áhh a sok kérdés és egyikre sincs válasz… Ha vissza jönne sem hinném , hogy válaszolna ezekre. Tovább merültem el a gondolataimban majd elaludtam. Nem tudom meddig aludhattam de mire felébredtem Sehunnal találtam szembe magam aki az ágyamban fetrengett és nézett a nagy sötét szemeivel. Ilyesztő volt mivel a szoba is sötét és arra kelni , hogy valaki figyel nem kellemes dolog.

-          -Megijesztettél…-morogtam halkan
-           
-          -Bocsi , nem akartalak fel kellteni se –nyomott egy puszit homlokomra –De olyan cukin alszol
-           
-          -Hát még nem láttam magam alvás közben.. Basszus Ken… -néztem Sehunra aki csak vigyorgott
-           
-          -Nyugi , már megnéztem. Alszik ő is. Anyudék még nem értek haza. Viszont üzenetet küldtek , hogy ma este anyud bent marad Dáviddal szóval csak apud lesz itthon. –mesélte azt ami az alatt történt míg aludtam
-           
-          -Értem –bigyeztettem le az ajkaim –És Dáviddal mi van? Jobban van már? Mikor jön haza?
-           
-         - Nem tudok semmit… -mondta Sehun majd fejét az ágyba fúrta. Gondoltam , hogy ő is fáradt lehet de abba nem voltam biztos , hogy a vámpírok alszanak –e vagy sem. Cikinek éreztem rákérdezni de meg kellett tudjam.
-           
-          -Sehun te hánykor fekszel le általába aludni? –kérdeztem. Megpróbáltam kikerülni ezzel a kérdéssel de mégis megtudni azt amit akarok
-           
-          -Hmm kb 11kor –gondolkodott el –mért?
-           
-          -Csak úgy… De akkor sokat alszol nem? –törtem a lényegre
-           
-         - Igen. Sokat pihenek hogy legyen erőm. Ez olyan nagy dolog? –vígyorgott
-           
-      -    na hát ez hülyén hangzik …. de azt hittem nem szoktál aludni –kezdtem a nevetésbe mire ő is hangos nevetésbe tört ki.

Egy nagy puffanásra hagyjuk abba a nevetést. Még a vér is mehűlt bennem. Amikor a kilincsem lenyomódására riadunk fel. A szívem a torkomban dobog. Érzem ahogy egyre jobban izgulok. Az ajtó kinyillik majd Dávid lép be rajta begipszelt kézzel és a lábán egy nagy sebtapasszal. Szájára rá van száradva a vér. Szemöldökén is egy nagy horzsolás van. Az arca bal része szintén sérült. Úgy sajnáltam szegényt. Egyszerre volt bennem dűh, sajnálat és csodálkozás. A csodálkozás az az miatt mert úgy volt , hogy bent kell maradnia. De persze örömmel látom , hogy nincs komolyabb baja. Ő a bátyám mégis csak lehet hogy régen sokat veszekedtünk de szeretem és kezdünk megint abba a húgi és bátyó kapcsolatban lenni.
Felpattanok az ágyról majd Dávidhoz futok és magamhoz szorítom. Érzem rajta a meglepettséget. Rég öleltem meg úgy hogy nem volt semmi bajom. De most neki van baja így mellette kell álljak. Az még mindig rejtély maradt , hogy hogyan is történt ez a furcsa baleset  de szerintem Ken is szerepet kapott benne. Az ölelésből kibújtunk majd Dávid csak biccentett egyet a fejével , hogy le kéne menni. Mire Sehun felpattant és az nappali felé vette az irányt. A lépcsőn trappolva siettünk le mire én csak Dávid háta mögött kísértem figyelemmel furcsa totyogását. Ahogy leértünk a nappaliba Anyuék ott ültek , látszott rajtuk a feszültség. ken sehol sem volt ennek örültem is lehet eltűnt vagy elment Narniába. Bár mondjuk a második érvem nem nagyon mondható valoság szerűnek de reménykedjünk a legjobbakban. Helyet foglaltunk Anyuékkal szemben majd Apu szokás szerint felált majd rámnézet. Remek egy újabb feladat.

-       -   Sziszi –nézett rám apu . – Sehun , azt szeretném kérni tőletek , hogy ügyeljetek Dávidra míg gyengélkedik
-           
-          -Apu , nem kell rám ügyelni –akadékoskodott Dávid
-           
-         - Azt majd én eldöntöm . –mondta apu majd komor tekintetett vett fel.
-           
-       -   Hol van Ken? –törtem meg a csendet ami közénk telepedet.
-           
-         - nem tudom talán fent –mondta az eddig szótlanul ücsörgő anyám mire a lépcsőn lépteket hallottunk. Mindenki oda szegezte a tekintetét majd Ken-t láttuk lejönni egy könyvel a kezében
-           

-       -   Teeee? –kérdezte Dávid majd a kanapéról felpattanva Ken felé mutatott. –Azok után , hogy ennyi mindent tettem érted képes voltál ezt tenni?
10 fejezet



 Egyre közelebről halottunk fütyülését. Majd halottunk hogy a fürdőszoba kilincs lenyomódik. Szívem a torkomban dobogott. Mit fogunk most tenni? – üvöltözött ez a gondolat fejemben. Mire az ajtó kinyitodott és a kis srác toppant be rajta mi már ott se voltunk. Szerencsére épp utolsó pillanatban Sehun hátára vett és kiugottunk az ablakon. Ez egy kicsit viccesen hangzik de nem az. Ahogy a háttsó kertbe pottyantunk még mindig a félelem és az izgulás rabja voltam. Egyre jobban kezd össze állni a kép Ken-ről… Szonja rokonai fogadott gyermeke volt. A rokonok meghaltak az itteni autó balesetben de ő túl élte. Csak azon csodálkozok , hogy mért nem mondja meg , hogy miért volt az erdőben. Na meg hogy miért nem mondja meg , hogy tényleg Szonja rokonai a szülei. Egyre jobban bonyolódik a helyzet. Nagyon úgy néz ki , hogy az a kis srác nem csak ezt titkolja. Furcsáltam azt is hogy Sehun-t ennyire izgatta a dolog. De ezt inkább rá hagyom. Tudtuk eddig is  , hogy furcsa fiú.  Sehunnal sétáltunk egy nagyobb kört. Elmentünk a szomszéd utcákon majd vissza a lakásba. Ezt kb 15 percig meg akartuk várni mire Ken felszívódik a lakásból és apuék is itthon lesznek. Úgy valamivel nagyobb bíztonság érzetem van. A lakásba érve apuval találtam szembe magam. Ki bocsánatkérő fejjel tekintett rám. Nem értettem ezt se. Majd megszólalt.

-       -   Dávidot kórházba kelett vinni –mondta sajnálkozva
-           
-          -mi-miért? –kérdeztem dadogva.
-           
-         - legurult a lépcsőn… -mondta apu majd fujtatott egyet. Szememet könny fátyol takarta el. Amit próbáltam eltűntetni. Csak azon kattogot az agyam , hogy ne legyen semmi baja na meg azon hogy mi is történt amíg mi *kutakodtunk*.
-           
-         - Lett valami komolyabb baja? –kérdeztem alig halhatóan mire Sehun csak magához húzott és hátulról átölelt.
-           
-          -nem tudjuk még. Anyád bement vele a kórházba. Most én is oda tartok. Ti addig maradjatok itthon ügyeljetek Ken-re. –mondta apu majd felkapta kabátját és már indult is.
-           
-          -Most mit fogunk csinálni? – kérdeztem majd utat engedtem könnyeimnek. Amik átszántották az arcomat
-           
-        -  Shh… Nincs semmi baj. Később bemegyünk Dávidhoz – mondta Sehun majd letörölte könnyeimet amik már eláztatták arcomat. Fujtatott egyet majd megint megszólalt – Nézzük meg mit csinál a kis csákó.
Lassan sétáltunk fel a lépcsőn. Még mindig pityeregtem de tudtam , hogy Dávid még mindig jobb helyen van a kórházban mint itthon ezzel  a gyerekkel. Sajnáltam is valamilyen szinten de nem tudom elképzelni , hogy mi is történhetett. Ha haza jön megkérdezzük erről. De első sorban ki kell deríteni mi is van ezzel a kis sráccal. Mi ő egyáltalán. Vagy miért rettegek tőle? Sehun nem mond semmit… ő bíztos tudja , hogy mi van. Hiszen vámpír. Na jó ennyire még nem vágom , hogy milyen is vámpínak lenni és mi jár ez mellett… Ahogy felértünk a szobájához bementünk. Majd csak annyit láttunk , hogy alszik. Nappal? kérdeztem magamba. Bevallom alvás közben aranyosabb volt mint amikor ébren van. De valahol még is csak sajnálom. Árvaházban nőtt föl szülők nélkül és amikor azt hozta a sors hogy kapott egyet el is vette tőle. Nem tudom mi történt de liba börös leszek már csak attól is , hogy rá gondolok. Mielőtt döntést hoznák róla , hogy Ken rendes vagy nem előtte meg kell ismerjem rendesen. Még ha nehéz is lesz elelyinte akkor is muszály.
Amikor már végleg megbizonyosodtunk róla , hogy alszik átmentünk az én szobámba filmezni Sehunnal. Mivel nem tudtunk mit nézni mivel szokás szerint semmi értelmes műsor nem volt a tv-ben így inkább a beszélgetést választottuk.

-          -mi az? –kérdezi Sehun –miért nézel
-           
-          -Olyan fehér vagy.. –simitottam végig az arca szélén
-           
-          -Ennek megvan az oka… -Nyujtozkodott egy nagyot majd elvágta magát a nagy francia ágyon
-           
-          -Tudom, tudom… -mondtam  majd mellé ültem és a haját kezdtem el piszkálni.
-           
-         - Mit szeretnél tudni? –kérdezi majd rám szegezi tekintetét

-          -Hmm? várj te honnan … -szavamba vágot
-           
-          - Igen tudom… Megakarsz mindent tudni a vámpírokról. Nem tudom hol kezdjem de ha már bele vittelek ebbe fel kell világosítsalak.. Hát úgye 55éves vagyok vagyis 55éve vagyok 15… szóval 70éves lennék ami olyan furcsa.. De ezt már tudod.. Mi vámpírok vérrel táplálkozunk gondolom ezt is tudod. De én nem. Álltalában meg esszük az emberi kajákat is bár azzal nem lakunk jól bármennyit is eszünk. Legtöbbünk állati véren él. Ilyenkor még az emberek azt mondják juj szegény kisállat… megöljük meg minden. De ha te is így élnél akkor tudnád hogy mit hozz az éhség.
-           
-         - Értem-bologattam –És mikor akarsz átváltoztatni? 
-           
-         - Ha megtehetném Soha…
-           
-          -Mért? –húztam fel a szemöldököm – nem hinném hogy gondott okozna az *éhség* -muttattam az idéző jeleket – Túl tudnám élni hogy nem eszek. De itt inkább az a kérdés , hogy hagynád hogy melletted megöregedjek majd meghaljak?
-           

-           -Ezt beszéljük meg máskor –mondta majd eltűnt

2014. szeptember 19., péntek

9.fejezet



Erőt gyűjtöttem magamon majd megfordultam. Szerencsére Oppa-val találtam szembe magam aki tágra nyílt szemekkel figyelte szerencsétlenkedésemet. Felpattantam az ágyról majd nyakába ugrottam. Szokás szerint mélyen magamba szívtam illatát. Egy kicsit ez álltal sikerült is megnyugodjak. Nagy sóhaj hagyta el számat majd elmeséltem neki a történteket. Mindent elmondtam ami azután történt ahogy haza jöttem. Sehun látni akarta Ken-t amin csodálkoztam. De előtte ki kérdeztem kb mindenről. Hogy változott át. Ki álltal. Mióta vámpír. De legelső sorban kértem hogy bizonyítsa. A bizonyítása annyiból állt , hogy hozatott velem egy kést. Megvágta kezét vele mire én csak furcsáltam tettét. Vére lassan folyt karján.  5 másodpercen belül a sebnek semmi nyoma nem volt. A vér és a seb is beszáradt. Vagy eltűnt nem nagyon tudtam felvogni a látottakat.Elmagyarázta , hogy csak az a seb marad meg amit valaki olyan okoz akit szeret vagy olyanért tesz.  Sehun 15 éves már lassan 55 éve. Legalábbis elmondása szerint. Bár a vagdosós dolog ellenére én még mindig hitettlen vagyok valamennyire. A többit későbbre akarta halasztani. Minden áron Ken-t akartan látni. kivezettem szobámból majd a mellettem lévő vendégszoba elé vezetett utam. Lassan de annál inkább határozottan kopogtam be. Válasz nem érkezett .  Így megint úgy döntöttem benyitok. De a gyereknek hűlt nyoma volt.

-       -   Lent lesz! –mondtam Sehunnak majd a lépcső felé vetettem magam Sehun a szobában maradt. Ahogy leértem szint úgy sehol senki. Fel futottam vissza Sehunhoz leadni a híreket.
-           
-        -  Elment mi? –kérdezte engem megelőzve.
-           
-          -yaa… -fordítottam le a fejem. Sehun körbe járta a szobát majd felvette a hátizsákját a kis srácnak – Sehun ezt nem lenne szabad… - mondtam mire bele túrt
-           
-          -Sziszi , nem turkálok csak megvizsgálom. Nem lesz semmi baj. – Rám nézett és sikerült meggyőznie. Bár nem tudom ő hogy viselkedne a helyemben. Bele túrt majd csodálkozva tette a benne lévő tárgyakat az ágyra.
-           
-        -  Ez mi? –kérdeztem majd egy csillag alakú éles tárgyra mutattam.
-           
-        -  Az egy dobó csillag. – mondta –
-           
-        -  Úristen … Igaza volt Dávidnak… furcsa ez a gyerek –mondtam botránykozva
-           
-        -  Ezt nézd – vett elő egy könyvet melyen valami latin írás díszelgett
-           
-         - mi az? –kérdeztem értetlenül. Én nem nagyon értek ilyenekhez inkább csak olyanokkal törödök ami érdekel és ez a téma messze állt tőlem.
-           
-        -  Ez még magam sem tudom –csoválta meg fejét Sehun. – Régen foglalkoztatott ez a téma egy idejig de ilyet még nem láttam.
-           
-      -    Mi van még benne? –mutattam a táskára kíváncsian. Nem szoktam ilyet csinálni. Furdal is a lelkismeret furdalás de a kíváncsiságom nagyobb. Sehun jobban a táskába túrt majd egy kisebb jegyzet tömbőt vett elő. Tele képekkel. Hol régebbivel hol újal. A legutolsó oldalon egy olyan kép volt ami ismerős de nem tudtam honnan.
-           
-          -Beszéltél Szonjával? –törtem meg a csendet
-           
-         - Ő.. nem de viszont halottam , hogy valami rokona meghalt. Ismerted? –kérdezi
-           
-         - Nem.. csak 2szer láttam kb őket. Talán látásból megismerem őket. A nevűk sem rémlik már annyira. Arra emlékszem még , hogy gyereket akartak de valamiért nem lehetett. A nő több éven át járta az árvaházakat , hogy kapjon egyet. Tavaly kaptak is. De a héten autó balesetben meghaltak – meséltem azt amire emlékeztem – Várj csak – kiáltottam fel
-           
-         - Mi van? mért ordíbálsz? – kérdezte megrezzenve
-           
-       -   Bocsi. Csak eszembe jutott valami. Oda tudod adni az a jegyzett tömböt vagy mit? –kérdeztem és felé nyúltam. Sehun kezembe nyomta azt
-           
-        -  Tessék. Mi az? –kérdezi. Újra megnéztem az utolsó képet és rájöttem….
-           
-        -  ők azok… Ők Szonja rokonjai. Már megismerem –mondtam és örültem , hogy ilyen gyorsan vágott az eszem
-           
-         - Honnan tudod? Azt mondtad nem nagyon emlékszel… - mondta Sehun
-           
-        -  Nézd –mutattam a férfira. – Neki a bal karján van egy szívecske tetkó. Azt mondta Szonja amikor kicsi volt hogy amikor felnőtt lesz neki is lesz ott egy ilyen. De ha gondolod még tudok mondani ilyet… Például ott a nő karján egy seb hely. Látod? .-kérdeztem
-           
-      -    őő igen.. – Mondta
-           
-          naa azt akkor szerezte amikor a kertben csinált valamit. Megbotlott és valami bele állt –meséltem. – Vagy még ott a…. –mesélésemből a bejárati ajtó hangos puffanása rezzentett ki. Sehunnal össze néztünk. Gyorsan vissza pakolt mindent majd felkapott és velem együtt elbújtunk a fürdőbe. Ott lekuporodtunk a földre.Egy még nagyobb guruló hangott halottunk a lépcső felöl. Tudtam , hogy az az mivel hallatszott rajta és nem is volt távol tőle a szoba. Zajokra lettünk figyelmsek melyek a szobából jöttek… ez azt jelentette hogy itt a gyerek. Egyre közelebről halottunk fütyülését. Majd halottunk hogy a fürdőszoba kilincs lenyomódik. Szívem a torkomban dobogott. Mit fogunk most tenni? – üvöltözött ez a gondolat fejemben




8.fejetet

-          - Nem mi hittük azt hogy veled van. Őt kerestem mert akartam neki ruhát keresni de végül Dávid adott. –meséltem az imént történteket. Apu szólásra nyitotta száját amikor nagy csattanást hallottunk az emeletről. Mindenki fel sietett az emeletre. Egyedül csak Anyu maradt ott mivel az éppen készülő vacsit mégse hagyhatja annyiban. Ahogy felértünk az emeletre Dávid háta mögé kuporodtam. Ken sehol sem volt. Csak egy doboz volt a padlás feljárata alatt. Majd egy nyikorgó hangot halottunk és Ken mászott le a létráról. Mindenki őt bámulta majd felemelte a dobozt.

-           -Mi az? – kérdezte a kicsi. Egy nagy sóhajt hallottam majd oda rohantam hozzá elvenni a dobozt

-       -   Mit csináltál? –kérdeztem tőle

-        -  Hát vártalak téged. Aztán amikor nem jöttél úgy döntöttem lehozom egyedül. –csodálkoztam a fiún ugyan is még én se merek felmenni a padlásra. Nappal se nagyon nem hogy este. Dáviddal össze néztünk , de ő a történteken nem csodálkozott inkább csak természetesnek vette.

-     -     Ügyes vagy. De máskor ne csinálj ilyet. Inkább várd meg míg jövők és segítek. De most gyere keressünk neked ruhát –mondtam majd a vendégszoba felé vezettem.

Benyitottam majd  leültem a földre  a dobozt magam elé raktam majd kipakoltam annak tartalmát. Régebbi ruhák voltak benne majd Ken elé raktam azokat amik látszatra jók rá. Egyiket kivettem majd mondtam , hogy aludjon abba. A többit elvittem kimosni. Amint végeztem elmentem kiteregetni a vendégszobai fürdőbe. Mivel azt nem használtuk így nagyon kevés dolog volt benne. Épp annyi hogy ha jön valaki 2-3 nappig kihúzza belőle az itt létet. Amit Dávid adott doboz csak nagyobb cuccokal volt tele. Így jobb is volt hogy Ken lehozta azt  a másik dobozt. Bár még mindig nem fogtam fel azt. Ken egy könyvet olvasott. Ami a hátizsákjában volt. Ágynemű után kutattam majd a vendég szobában nem találtam. Igazából nem volt valami nagy ördöngösségű vendégszoba. Épp hogy egy éjjeli szekrény,  egy ágy és egy régebbi tv – van benne. Kimentem a mosó szobánkba ahol szerencsémre volt frissen mosott ágynemű. Letettem az ágyára. Gondoltam ha már ennyi mindent megcsináltam legalább ágyazzon meg ő. Amint átértem szobámba lefeküdtem aludni. Már nagyon álmos voltam. Hajnal 5kor arra keltem , hogy folyik rólam a víz és rosszat álmodtam. Arra már nem emlékszem hogy mit de nagyon megviselt. Erőt gyűjtöttem majd lementem a konyhába inni egy pohár vizet. Nagy meglepődésemre nem voltam egyedül. A konyha pultnál üllt Dávid is aki szint úgy megviseltnek és fáradtnak látszott.

-          -Várj kitalálom… rosszat álmodtál –mondta Dávid majd rám szegezte tekintetét. Nálunk gyakori volt , hogy egyszerre álmodunk rosszat. Az orvosok szerint testvéreknél ez előfordul de leginkább ikreknél.

-          -Ne is mond. – válaszoltam majd letettem az asztalra poharamat mely csordultig volt töltve vízzel. A hűtőhöz tapickoltam majd kivettem belőle a jég tartót. Poharamba raktam 2 jégkockát majd leültem.

-        -  És mit álmodtál? hmm? –kérdezte Dávid

-          -Hát már nem nagyon emlékszem. Talán egy családról. Utaztak valahova aztán a kocsijuk a folyóba zuhant és meghaltak. Csak a gyerek maradt életben. –emlékeztem vissza az álmomra

-     -     Ohh. értem. Hát én is ezt álmodtam –mondta döbbenten Dávid

-          -Tényleg? Várj beszéljük meg inkább ezt holnap mert mindjárt bealszok- ásítottam egyet majd a sötét lépcső elé vettem az irányt. Egyre közeledő lépteket hallottam majd ilyedtemben Dávidért ordíbáltam. Dávid hátulról elkapot és elhárította az esésemet. Levegőért kapkodva szorítottam magamhoz megmentőmet. Bár én sem tudom mi volt az de mióta Sehun elmondta a kis titkát azóta félek egyedül lenni , de néha még akkor is amikor nem vagyok egyedül.
-           
-          -Sziszi, mi a baj? –kérdezte Dávid majd elengedett

-         - Nem halottad? –kérdeztem halkan de mégis  aggódva

-       -   mit? –kérdezte értetlenül

-          -mindegy… Kísérj vissza aludni! –mondtam majd Dávid úgy is tett.
Ágyamban forgolódtam nem tudtam vissza aludni. Mindig az a hang járt a fejemben. Olyan furcsa minden. Lehet csak túl gyáva vagyok az egészhez de én nem vagyok ilyen. Az életem 1nap alatt felfordult. Aludni próbáltam de sehogy sem sikerült. Féltem , hogy valami történik amíg alszok. Az óra 6-ot mutatott. Úgy döntöttem nem szenvedek tovább így felkeltem. Beágyaztam majd rendet raktam a szobámban. A takarítás volt az egyetlen ami eltudta feledtetni velem a történteket. Amint végeztem szobámmal fürdőm felé vettem az irányt. Ott nem volt mit takarítani így unott tekintettel döltem ágyamra. Nem tudtam magammal mit kezdeni így a fiókból elő vettem a fülesem és bekapcsoltam a leptopomat. Kerestem valami zenét ami mellett nem unatkozhatok majd bekapcsoltam. 20percen keresztül hallgattam zenét. Mindig valami másat. Elmerültem gondolataimban majd írtam egy üzenetet Sehunnak hogy amint tud jöjjön át. Mivel 7óra volt így nem gondoltam hogy most azonnal fog jönni . Kb 2-4 óra eltelte múlva amikor fel kell biztos jön. Amint megírtam az üzenetet újra zenét választottam. Hason feküdtem az ágyon a géppel szemben majd kezemre hajtottam fejemet. Mikor félig már szinte az álom világban jártam. Akkor éreztem meg egy jég hideg érinést jobb vállamon. Felrezzentem de nem mertem megfordulni. Megmozdulni se. Amikor erőt gyűjtöttem óvatosan kihúztam fülesem minek hatására elkezdett a K-pop szólni a gépből. Erőt gyűjtöttem magamon újra majd megfordultam… Nem tudtam mire számítsak.. vagy Ken az vagy nem tudom. 

2014. szeptember 17., szerda

  
7.fejezet





 -     jaa… az vagyok – ezek a szavak csengenek fülemben majd Sehun szemébe nézek amit könny fátyol takart. Nem tudom ebből mi igaz és mi nem de ha ilyen módon érinti mellette kell álljak még ha bántana is én mellette akarok lenni meg akarom próbálni én is ,hogy ebben a helyzetben tudok e egyáltalán segíteni. Ilyenkor jön rá az ember hogy minden historia minden legenda minden sorozat,film igazságon alapul.  Sehun mellett kell maradnom – ezek a szavak törnek utat fejembe habozás nélkül úgy döntök hogy megölelem. Szorosan öleltem magamhoz. Vállaira hajtom fejem és jó mélyen magamba szívom  az illatát. Ez az az illat ami megnyugtat legyen bármiről is szó mellett maradok ha törik ha szakad. Túlságosan is szeretem ahhoz hogy itt hagyjam magára. Ezt az illatot mindig érezni akarom. Mindig! Ujjaimmal haját kezdem  piszkálni ide oda simítom tincseit. Szorosan ölel magához szinte már már folytogat ölelése de nem zavar. Beszédre nyitom számat de nem jön ki belöllem egy hang se. Nem tudok semmit se mondani. Nem tudom mi lehet ilyenkor a megelelő szó. Hirtelen dörgésre riadtam fel majd össze rezzentem. Remek már megint… Gondoltam magamban mivel rettegek a viharban ezt is a drága bátyámtól örököltem. Szorosabban öleltem magamhoz Sehunt aki egy halk kuncogást hallatott. Végre megnyugodott! kiáltottam magamban. Mosolyogva néztem Sehunra ki biccentett egyet fejével hogy távoztunk kéne hacsak nem akarunk bőrig ázni.

-          -Tudod Sziszi… -mosolygott rám majd maga felé fordított – Nem gondoltam , hogy így reagálsz… azt hittem meg fog ijeszteni . De nem … ennek örülök – nyomott egy puszit az arcomra.

-     
-          -Tudod Oppa –próbáltam hangszínét utánozzni mire csak felnevetett. – Felöllem még cirkuszi bohóc is lehetnél :P
-           
-         - megnyugtatlak az nem leszek – egy gúnyos mosolyt ejtett.

Haza értünk és az óra pont 7:30 ot mutatott. Ahhoz képest hogy másfél óra alatt mennyi dolog történt hamar túl estünk ezeken. Bevallom még nem sikerült teljesen semmit felfognom de a kérdezésekre most nem érek rá mert megpillantottam apám kocsiját a házunk elött ezért besiettem. Ha Sehunt nem is kérdezem ki erről a furcsa témáról akkor apuékat arról hogy mégis hol voltak egész nap. Sehun kikérdezését holnapra halasztom addig is legalább a kósza gondolataimat rendbe tudom tenni róla. Ahogy kinyitottam a lakás ajtót egy ázsiai szerintem vietnámi kis fiú fogadott. Tágra nyilt szemekkel mért végig  bevallom nagyon szép szemei voltak szinte már már fekete színűek majd elszaladt a nappaliba. Mi volt ez? Ki ez a gyerek? nem tudtam mire gondolni. Gondolataimból Dávid és apu zavart fel. Beszélni szerettek volna. Olyan családi össze jövetel féle…. A nappaliban helyet foglalt mindenki majd a kis fiú helyet foglalt mellettem. Ez a nap ahhoz képest milyen jól indult egy idióta nap hoz hasonlítanám. Már csak arra vártam , hogy felébredjek és rá döbbenjek , hogy az egész egy valósághoz hasonló álom volt. Miután rájöttem , hogy ez nem történik meg elkezdtem karomat csípkedni. Ekkor se történt meg. Amikor mindenki össze szedte magát apu felállt és beszélni kezdett.

-          -Nos Sziszi , te vagy az egyetlen aki nem tudja miről van szó. – tágra nyílt szemekkel vizslattam apámat miközben tartotta a kis előadását.
-           
-       -   Dávid tudja? .- kérdeztem majd az említett személy felé fordultam aki a telefonját piszkálta.
-           
-         - Ő is ma reggel tudta meg ahogy mindenki. – mondta apu majd nagy sóhajtás hagyta el a száját. – Nem is húznám tovább a szót. De ez a kis fiú itt mellettem Ken. Ma ugye anyád és az én tervezésem szerint itthon töltöttük volna a szabadidőnket , de a munka helyemről telefon hívást kaptam. Ezért nem voltunk itthon. Nos Ken-t az erdőben találták meg egyedül boklászva. Elméletileg nincsenek szülei legalábbis nem tudunk róluk semmit. Amíg ez a kis incidens meg nem oldódik nálunk fog lakni. Remélem nincs ez ellenedre – fejezte be apu mondókáját. Egy kisebb mosoly hagyta el számat és Ken-re néztem.
-           
-          -Nincs – mosolyogtam. – De hol fog aludni? –néztem föl apura
-           
-        -  Megkapja a melletted lévő vendégszobát – majd bolintott egyet
-           
-         - ohh. Értem. Viszont nekem most mennem kell még hajat kell mossak és beágyazni – soroltam későbbre hagyott tevékenységeimet.
-           
-         - Nyugodtan menny csak. Viszont arra kérlek , hogy ha ezeket befejezted segíts Ken –nek alvó ruhát keríteni. A padláson ott vannak Dávid kisebb kori ruhái. Azok közt vállogasatok. – mosolyodott el  apu. Bolintottam egyet fejemmel majd felálltam és elhagytam a nappalit.

Egy forró fürdőt vettem. Majd pizsamába öltöztem és indultam át a mellettem lévő szobába. Bekopogtam majd mikor már vagy 1perce álltam az ajtó előtt úgy döntöttem benyitok. De Ken-t sehol sem láttam. Majd később újra próbálkozok. Dávid szobája felé vettem az irányt még ma nem is beszéltünk és ez zavar. Meg szeretném valakivel beszélni a dolgaimat. Szonjától egy üzenetett kaptam mi szerint el kellett utaznia mert 2távoli rokona meghalt autó balesetben. Ők egy friss házas pár voltam. A szüleinek kellett intéznie a temetést így ő is velük tartott. Dávidhoz benyitottam majd megdöbbenés nélkül láttam , hogy az Xbox-ját nyomkodja. Helyet foglaltam mellette majd néztem a bugyuta játékot amit még magam sem értettem.
-          Szerinted nem furcsa? –kérdezte Dávid alig halhatóan majd rámnézett
-           
-          -Mi? – értetlenkedtem
-           
-        -  Hát… Ken –mondta halkan szinte már suttodva
-           
-          -Miért lenne furcsa? –néztem össze húzott szemöldökkel
-           
-         - hát gondolj bele… egy 8éves kisfiú mit keresett az erdőben? és hol vannak  a szülei? neked nem furcsa? csak gondolj bele Sziszi!! – nézett rám egy nagyot sóhajtottam. Igazából most az egyszer tényleg igaza van. De ezt nem szeretném tudtára adni. Kell Ken-nek egy esélyt adni. Lehet nem is furcsa csak mi találjuk annak.
-           
-         - Ezt most hagyjuk. Beszéljük meg máskor. – Néztem le a földre majd Dávidra szegeztem tekintetem. – Nem tudsz adni valami ruhát? nem akarok most a padláson kovályogni – Dávid gondolkodásba kezdett majd egy dobozt húzott elő az ágy alól. Könnyedén vette kezébe mintha csak egy tábla csokiról beszélnénk. Majd felém tartotta és a kezembe nyomta. Nehéz súllyától majdnem megszakadtam.
-          Ez mind a tiéd. –paskolta meg a doboz tetejét. Majd folytatta az Xbox-ozást
-          kösz… - forgattam meg a szemeim -Dávid… -mondtam vészjoslóan.. Az említett személy csak rám nézett majd csodálkozva kérdezte..
-           
-          -Hol az a fiú? – kérdezte aggódva
-           
-         - ne-em tudom… -mondtam halkan. Remek sikerült bogarat ültetnie a fülembe. Most majd egy ártatlan kisfiútól fogok rettegni
-           
-          -Gyere le nézzük meg ott. –mondta majd biccentett fejével. A vendég szoba előtt letettük a dobozt majd lebaktattunk a lépcsőn. Anyu és Apu a konyhában beszélgettek. De a kis srác sehol sincs.
-           
-        -  Anya hol van Ken? –kérdeztem higgadtan anyu és apu össze néztek
-           
-         - Azt hittük veletek van –mondta anyu komoran
-           

-         - Nem mi hittük azt hogy veled van. Őt kerestem mert akartam neki ruhát keresni de végül Dávid adott. –meséltem az imént történteket. Apu szólásra nyitotta száját amikor nagy csattanást hallottunk az emeletről.

2014. szeptember 16., kedd

6.fejezet

Reggel nyügösen kelltem fel mint szokásosan. 10 percen keresztül nyújtozkodtam és próbáltam magam ülő helyzetbe tornázni. Amikor ez sikerült lebaktattam a konyháb ahol anyu mosolygós tekintetével talákoztam. Ritkán volt olyan , hogy jó kedve legyen így inkább rá se kérdeztem nehogy a végén abba hagyja a tevékenységét. Gyorsan megreggeliztem és ahogy felértem a szobámba egy üzenet fogadott Sehuntól.

Este 6ra érted megyek. :*~ Sehun

Rövid üzenet de mégis magába foglal mindent. Kitakarítottam hadi harcban álló szobámat és beszéltem Szonjával aki szint úgy jó kedvébe volt. Ez olyan jó kedves nap de ennek persze örültem. Ahogy végeztem még csak 1óra volt csodálkoztam is ritka gyorsaságomon ami nem mindennapi. Akkor jutott eszembe valami furcsa…. Hol van Dávid és Apa? o..o Elgondolkoztam rajta de együtt mégse lehetnek ugye bár nem az az apa és fia társasághoz tartoznak és ritka volt őket együtt látni. Tudni lehetett nálunk hogy apa az engedékenyebb míg anya a szigorúbb. Megint levágtattam az emeletről és a nappaliba siettem de sehol senki. Kihalt volt az egész lakás , csak anya nevetései törték meg a csendet mivel valami mexikó sorozat nagyon megtetszett neki így azt nézte egész nap. Ohh hát ezért az a jó kedve elmélkedtem ezen. Vissza mentem szobámba  és az írást választottam társamul. Elmerültem gondolataimban és egyszer csak meguntam… Nem tudtam mit kezdeni magammal így hát elolvastam más történeteket. Az egyikben annyira elmerültem hogy megfeledkeztem mindenről.  Mire feleszméltem már 5 óra volt.
Basszus 1 órám van elkészülni~ ez a mondat visítozott fejemben. A remek történetemet félbe kellett hagyjam pont akkor amikor a fiú el akar valamit mesélni a lánynak. Tudtam , hogy ma már nem tudom meg , hogy mi volt az így öltözés közbe végig ez járt a fejemben , hogy mi lehet az. Hamar kapcsolt az agyam és arra gondoltam hogy ha megjövök és rögtön olvasom akkor még pont nem fogok bealudni legalábbis remélem. Gyorsan elrendeztem magam. Egy szaggatott farmernadrágot és egy szegecses vállú fekete pólót választottam amihez társítottam egy fekete csipkés bakancsot. Hosszú hajam lenge fűrtökben lógott a derekamig. Ahogy teltek a percek egyre jobban izgultam és egyre jobban éreztem a pillangókat tombolni a gyomromban. Nyugtatásképp gyorsan bele néztem a Pororo –ba össz- vissz 2 percet néztem de megnyugodtam :’’DD.  Ahogy kikapcsoltam a gépet kopogást hallottam az ablakomon vagyis inkább csattanást. Oda kaptam tekintettem … eléggé megílyesztett. Kinyitottam ablakom majd a hűvös szél megcsapta orcámat amitől tüsszentettem egyet. Ahogy kinéztem Sehun tekintetével találkoztam amit csak egy mosollyal illettem. Lebaktattam az emeletről majd távoztam is. Csodálkoztam azon hogy anyunak az egészből semmi nem tűnt fel de örültem a helyzetnek. Kiérve a lakásból  Sehun fogadott a motorja társaságában. Igaza volt… bele szerettem , ha első pillantásra még nem is másodikra már gyengébb lettem és megadtam magam. De minden rossz után jön valami jó. Amilyen rossznak néztem olyan kedves tud lenni. Felültünk ég fekete motorjára majd eltűntünk a kihalt utcákon. Egy számomra ismeretlen helyre tartottunk , de nem is törődtem vele annyi elég volt , hogy Sehun mellett lehessek és érezzem a megnyugvást nyújtó illatát. Egy erdőhöz értünk és beljebb mentünk egy ösvényen és egy csodálatos rétre értünk ahol még nyitva voltak a kék és lilán virító virágok. leszálltunk a motorról majd velem szembe fordult.

-        - Megérkeztünk – mondta Sehun majd rám pillantott. Én csak a tájban gyönyörködtem.
-          -Gyönyörű! – suttogtam alig halhatóan mintha kihalgatna valaki
-          -Az igazat meg valva… Azért hívtalak mert elszeretnék neked mondani valamit. –mondta komoly tekintettel
-       -   nem ér rá? – kérdeztem mert élvezni akartam a hely varázsát.
-         - Nem…  Ez nagyon fontos. Csak nem tudtam , hogy fel e vagy rá készülve hogy megtudd.- mondta miközben ő is a tájat nézte. Néha néha szeme rám tévedt.
-        -  Legyen. –Mondtam majd egy nagy sóhaj hagyta el számat. Mi lehet az az eget rengető nagyon fontos dolog? egyáltalán csak azért hozott el ide hogy elmondja? nem tudok Sehunon ki igazódni pedig ennyi idő után álltalában már kilehet de én még mindig nem tudok.

Sehun egyre közeledett felém. Bevallom megijesztett , hogy ezt teszi. Szemei közben fejembe lyukat égettek. Megfogta kezem majd szemimbe nézett. Egy nagy sóhaj után újra próbálkozott beszélni. Szólásra nyitotta száját majd megszólalt.

-         - Először is! –mutatta mutató ujjával – Amit most mondok az nem változtat meg semmit.
-         - vagyis? –kérdeztem tágra nyílt szemekell
-         - Ugyan az leszek mint a régi. –kezdte el simogatni kéz felyemet. – Ugyan az az Oppa… - Mosolyodott el – De nem bíztos , hogy te ezt így fogod találni. Szóval azt akarom , hogy tudd ezzel nem változik semmi…  De hiszel a vámpírokban? - Hagyta abba. Tekintete megijeszt. Egyre jobban dagadnak ki az erei az arcán és vörös lett a szeme… Elvettem kezemet az övétől és hátrálni kezdtem. Kicsiket léptem , hogy ne ütközzek motorjába majd a 2-ik lépésnél ez sikerült. Nem tudom mit értett ez alatt a kérdés alatt de teljesen megijesztett , kezeim remegnek  alig érzem lábaim. A motorban sikerült megbotlanom ez által egy hatalmat vágódtam a földre. Fejem valami éles tárgyba ütközött. Valami folyadékot éreztem meg bal homlokomnál. Éreztem hogy lassan valami meleg folyik a fejemen. Akkor jöttem rá hogy az a valami a vérem. Oda kaptam kezemet majd megpróbáltam letörölni azt. Kezeimre pillantottam melyet vér áztatott. Sehun felhúzott a földről majd megölelt. Viszonoztam azt de nem tudtam , hogy most féljek tőle vagy ne. Elengedett majd rám pillantott letörölte fejemből ömlő vért.

-          --vá-vámpír vagy? – félve kérdeztem rá. Bíztam benne hogy ez mind csak az agyam szüleménye és ez is csak egy idióta örökség Dávidtól. Remek megint egy örökölt valami. Sehun nagyot sóhajtott majd válaszolt…

-        -  Jaa… az vagyok – nézett a földre majd....